Amióta beköszöntött az ősz, egyszerűen nem tudom magam rávenni, hogy lebattyogjak a futópályára. Pedig attól hogy hidegebb van, még nem nőttek meg feltétlenül a távolságok.. Vagy talán mégis? Nem tudom másnál ez hogy megy, de ebben a ramaty időben csak azzal a feltétellel tudom magamra erőltetni a futócipőt, ha mellőzöm a felesleges maszlagokat. Igen, sokszor elbliccelem a bemelegítés jó részét (pedig most sokkal fontosabb lenne, mint valaha), majd futás után a legrövidebb úton szaladok be a házba - mint egy kiskutya vihar idején.
Pedig nem vagyok fázós, meg aztán az égi áldástól sincs félnivalóm - aki emlékszik még rá, tudja hogy kifejezetten élvezem az esőben futást - és most mégis.. Tulajdonképpen ha már kint vagyok, akkor nincsen baj, csak ez az örökös agonizálás mindig, míg odáig eljutok.. ahh, hagyjuk is!
Terepen futni azért kicsit más, mint a zavarba ejtően egyenletes rekortánon, de - nevezzetek nyugodtan hülyének - én jobban élvezem a kihívásokkal teli, girbegurba göröngyös kis utakat. Mindig van mit felfedezni és a táj is sokkal változatosabb. No meg nem kell 400 méterenként ugyanazokat az életunt, csak bűntudatból futó fejeket bámulni.
A hetek folyamán rájöttem arra is, hogy a terepen futás jót tesz nekem is! A pályán hajlamos voltam rá, hogy ne emeljem fel kellőképpen a lábamat - néha olyan érzésem volt, mintha szabályosan csoszognék. A földes úton, de még a kis mellékutcákban sem kell ezt nagyon megcsinálni, mert aztán rövid távon a földön találhatjuk magunkat. Rosszabb esetben befigyelhet egy jó kis húzódás vagy ficam is - úgyhogy lábakat fel! Meg itt vannak például az emelkedők: mennyit olvastam fórumokban, meg mindenféle könyvekben, amiket okos és igen tapasztalt futók és futónők írtak, hogy milyen fontos legalább hetente egyszer beiktatni az emelkedőkre futást az edzéstervbe. Nem szeretnék senkinek sem hencegni, de én történetesen egy hegy tetején lakom (igazából domb, de azt hiszem ezt már egyszer kitárgyaltuk), kár lenne elszalasztani ezt a remek lehetőséget!
Egy szó mint száz, a környék eszményi terepnek bizonyult futótechnikám csiszolgatásához. Ami azt illeti, van is mit csiszolni! Szóval, jó pap (pardon: futó) holtig tanul, íme az eddigi tapasztalataim és jó tanácsaim:
Először is, egyáltalán nem kell nagyokat lépni!
A kezdetek kezdetén sokszor elkövettem ezt a hibát, gondolván így majd sokkal gyorsabban futok. Nos, gyorsabb nem lettem, ellenben jól megfájdultak a combjaim, sokszor a lépcsőre alig bírtam felmenni. Miután felvittem a lépésszámot a javasolt 3-5-ös intervallumra másodpercenként, csodálatos sprinteket produkáltam! Ezzel a technikával rövid idő alatt könnyűszerrel levittem a tempómat 4:50/km-ről 4:00/km alá - no ha egyelőre csak nyúlfarknyi szakaszok erejéig is.. Szóval csak röviden és gyorsan (ahogy tapir szereti a bejegyzéseket)!
Ügyelj a helyes tartásra!
Korábban sokszor fájt a derekam edzések után, volt, hogy még másnap is, pedig semmi különösebb okát nem találtam a jelenségnek. Sokszor figyelem az igazi profikat, hogy olykor elleshessek egy-két praktikát és fortélyt - hogy ezáltal én is jobb futóvá válhassak. Kivétel nélkül szép, egyenes háttal és tökéletes tartással futottak. Ezzel szemben én? Gyakran előrehajoltam, mert valami elmebeteg gondolattól vezérelve úgy gondoltam, így gyorsabban célba érek. Napokig - mit napokig, hetekig - tartott, mire rászoktattam magam, hogy egyenes háttal fussak, ám kétség kívül megérte: a derékfájós időknek ezzel örökre befellegzett!
Igyekezz ne a sarkaddal talajt fogni!
Az előbbi gondolatmenethez kapcsolódóan, ha már egyenes a hátad, folytasd a képzeletbeli vonalat és hosszabbítsd meg egészen a földig! Kis túlzással élve a két egyenes metszéspontja legyen az a pont, ahol a lábad először érinti a talajt. No de elég a geometriából meg a merőlegesekből, végtére is ez egy futós blog - a matekozást hagyjuk máskorra! Most papolhatnék az ostoba futócipőkről, meg a túlpárnázott sarkokról, de legyen elég annyi, hogy egyáltalán nem tesz jót a lábaidnak, ha az orrod előtt, sarokkal érkezel a földre. Ezzel megszakítod a mozgás folyamatosságát is, továbbá mikro-repedéseket idézhetsz elő a csontozatodban, aminek sérülés, fájdalom és jajgatás lesz a vége. Kinek hiányzik ez? Van egy sejtésem, hogy a gyártók azért párnázzák ki ennyire a cipők sarkát, mert hogy "úgy is mindenki helytelenül fut". Mi ne legyünk ilyenek - egyenes, merőleges, metszéspont - ennyi az egész!
Mindig használd a karodat is!
Sokan nem tudnak mit kezdeni a felső végtagokkal futás közben, pedig a képlet rém egyszerű: mindig olyan arányban mozogjanak a karok, mint ahogy a lábaidat szeded. Ha leálltam a kezeimmel, valahogy szétesett az egész mozgásom: már koránt sem volt olyan olajozott a futás, mint előtte. Már pedig ha dekoncentrált vagyok és nincs meg a ritmus, nincsenek se egyéni csúcsok, se hosszú, élvezetes futkorászások - úgyhogy én mindig ügyet vetek rá, hogy a karok munkája összhangban álljon a lábakéval.
Hirtelen ennyi volna, amit sikerült kipréselni a fejemből - de higgyétek el van még ott, ahonnan ez jött - úgyhogy egész biztosan lesz folytatása a posztnak! Legközelebb azonban néhány, kifejezetten kezdőknek szánt tippel szeretnék előrukkolni.
Addig is várom a hozzászólásokat, tapasztalatokat és (ellen)véleményeket a témával kapcsolatban!
