Mint azt már korábban megírtam, sikeresen teljesítettem A Kihívást: 51 perc 43 másodperc alatt futottam le azt a bizonyos 10 kilométert - tudom, erről is esett már szó.. Arról viszont már nem értekeztem, hogy esett az a bizonyos futás, azon a nevezetes szombaton..
Október 23.
Kezdem az elején, azaz pénteken! Sokat filozofáltam azon, hogy elmenjek-e edzeni a versenyt megelőző napon, vagy inkább rápihenjek az izgalmakra? Végül úgy határoztam, hogy egy laza, jóleső 10-12km-es futás senkinek sem árthat: jól gondoltam - igazi örömfutás volt ez, kifogástalan idővel - a langyos szellő mondhatni csak nekem fújt aznap este, még pulóver sem kellett, annyira kellemes volt az klíma odakint; ezt pedig különösen nagyra értékeltem a múlt heti fagyos hangulat után. Ami azt illeti, többször kellene efféle laza edzéseket beiktatnom - azon a 12 kilométeren egy dolog számított igazán: hogy jól érezzem magam mozgás közben. Egy percig sem figyeltem a tempómat, a részidőket, sem a hátralevő távolságot. Most először tűnt fel például, hogy futópályává választott kis mellékutcácskám neve Ősz utca, amelynek - ezt feltétlen tudnotok kell - a közvetlen folytatása a Nyár utca, így logikusnak tűnt felforgatni a környéket a Tavasz, meg a Tél utca után. Természetesen nem találtam meg a hiányzó két évszakot, de azért jól szórakoztam és ha nem leszek olyan lusta, biz'isten előkeresek egy Kaposvár-térképet és megkeresem őket! Utcanevek helyett azonban a leesett államat keresgélhettem a padlón, miután szinkronizáltam az eredményeimet a Nike-val, amely kisvártatva egy helyes kis levélben tudatta velem, hogy sikeresen teljesítettem a Nike Human Race-t - mindezt október 23-án:
Október 23 - hát hol van még a humán verseny?
No, hát ennek a fele sem tréfa.. Újra és újra ellenőriztem az utolsó edzést, ám csak nem akart eltűnni az a fránya Human Race logó a görbe felett.. Azonban a verseny-eredmények között sem jelent meg az 1 óra 9 perces futásom, ami bizakodásra adott okot. Most persze mindenki jöhet a közhellyel, hogy a részvétel számít, nem a győzelem (egyáltalán milyen győzelemről beszélhetünk az én esetemben?) de tegye mindenki a szívére a kezét: ha hetek - mit hetek, hónapok - óta erre a napra készül, ki az aki nem szeretné a maximumot nyújtani a jeles napon? Már pedig ennél röhögve futok jobbat bármikor - csak akkor nem, amikor pont az a cél, hogy alulmúljam önmagam.
Ennyi rákészülés után persze, hogy rosszul esett az eset, hogy a nagyjából három hónappal ezelőtti eredményeimmel képviseltetem magam a nagy versenyen - így ezzel a kis malőrrel a Nike egész egyszerűen semmissé tette az utóbbi hetek, hónapok verejtékes munkáját, a részidők számolgatását és azt a sok-sok keserédes kínlódást, amit a másodpercek meghódítása alatt éltem át. Miután nincsen személyi edzőm - miért is lenne egy hobby-futónak? - csak a saját fejem után mehettem, ami a stratégiámat illeti a tízesek leküzdése során. Azokra a (fél-)információkra építettem, amit a különféle - hozzám hasonló - magányos bloggerek irományaiban leltem, illetve a rendkívül szűkszavú szakirodalomra amelyre hosszas keresgélés után bukkantam az internet magyar szegletén. Legtöbbször azonban csak a saját megérzéseimre hagyatkoztam, azt csináltam, amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem és az épülésemet szolgálja. Végül rátaláltam Gordon Pirie, általam azóta csak futóbibliának aposztrofált alapművére, a Running Fast and Injury Free-re, amiről most önző módon nem is írnék többet - mert a könyv és a fickó is megér egy külön misét, úgyhogy most haladjunk is tovább, kérem!
"Elmaszatolni a kínos eredményeket és fehér rumot inni a versenyt megelőző napon - hát ez vagyok én, egy igazi sportember!"
Hosszas nyűglődés után végül úgy döntöttem, hogy törlöm a 12 kilométeres lötyögős-edzésemet, hátha sikerül kivernem a Nike fejéből, hogy 23-án 24-e van.. Mint utólag kiderült, teljesen felesleges volt megválnom attól a maréknyi kilométertől, azonban erről sehol sem találtam semmiféle tájékoztatást, vagy jogorvoslati lehetőséget - írni pedig meg sem próbáltam nekik - mindenki képzelheti milyen kapkodás és káosz lehetett a Nike főhadiszállásán ezekben a napokban.. Gondosan eltávolítottam az iPodról és az oldalról is az árulkodó jeleket az aznapi csodálatos futásomról, majd a dühömet lefojtandó elmentünk egyet inni Attiláékkal. Elmaszatolni a kínos eredményeket és fehér rumot inni a versenyt megelőző napon - hát ez vagyok én, egy igazi sportember!
