Október 20-ig lehetett szavazni azzal kapcsolatosan, hogy a fuTAMÁS olvasói kivel és hogyan futnak legszívesebben. Végül az a furcsa helyzet állt elő, hogy a szavazatok alapján vagy egyedül szerettek futni, vagy tökéletesen hidegen hagy Benneteket, hogy lohol-e még valaki Mellettetek. Senki sem ragaszkodott hozzá, hogy kizárólag többedmagával áldozzék a futás oltárán.

Szép! Ez azt jelenti az én olvasatomban, hogy szűk/tágabb környezetemben (a virtuálisban is) mindenki igen elszánt sportember, akivel komolyan számolni kell az életben és a pályán is. Emlékszem annak idején, mielőtt belevágtam az egészbe - és ez még jóval azelőtt volt, hogy megvettem volna életem első valamirevaló futócipőjét - mindig azzal odáztam el az indulást, hogy nincs kivel belevágnom ebbe az igen csak félelmetes és rémisztő sportba.. Aztán megjöttek az első futó-fecskék, én meg kedvet kaptam a dologhoz és már az sem érdekelt, lesz-e társam vagy sem. Megvettem a cipőmet, a Nikeplus-ketyerét, majd előtúrtam egy kényelmesnek tűnő pólót meg egy melegítőnadrágot és megtettem az első bátortalan lépéseket a szomszédos utcasarkon. Nem ma volt - ennek idestova lassan fél éve lesz, mostanra pedig már 495 km-nél tartok, tehát egy edzés híján félezer kilométert tapostam bele a jó öreg Pegasusba. Hogy ebből az 500-ból mennyit futottam egyedül és mennyit társaságban - nos, őszintén megmondom lövésem sincs, de a számok nagy valószínűséggel hasonló képet adnának, mint a lentebb látható - a szavazás eredményét reprezentáló torta-diagram.

Ebből arra következtetek, Ti is csak olyanok vagytok mint én - legalábbis ami a futást illeti! :) Egyikőnk sem zuhan mély depresszióba, ha egyedül kell a startvonal mögé felsorakoznia, ám az ellen sincs kifogásunk hogy másokkal vállvetve gyűrjük le a távot. Ettől függetlenül nem a társaság a motiváló erő, sokkal inkább egy-egy kitűzött cél miatt húzok cipőt - ahogy Közületek is oly' sokan.. Van, aki formába szeretne kerülni, van aki fogyni akar és vannak akik csak a mozgás öröméért futnak - ez pedig még szép, hogy sokkal fontosabb, mint olyan jelentéktelen kérdések, mint hogy ki kivel fut és mikor..

Ennek kapcsán elgondolkodtam azon, mi lesz vajon vasárnap? Mert ugyebár szombaton lefutom a Human Race-t, feltöltöm az eredményeket a Nike-hoz és jó esetben valahol a középmezőnyben fogok végezni. Aztán eljön a vasárnap, én felkelek és vajon akkor mi fog motiválni, vajon miért teszem majd ki magam a hideg szélnek, a nyirkos levegőnek és a nátha kellemetlenségeinek futás közben - ha egyáltalán még rá tudom magam venni efféle őrültségekre..

Ma Anna megkérdezte tőlem, izgulok-e a szombati nappal kapcsolatban. Azonnal rávágtam, hogy "nem" és igazat is mondtam, mert rájöttem közben: számomra tulajdonképpen minden futás egy verseny, minden egyes alkalommal megmérettetem magam - saját magam ellen. Szükségem volt már valamire, valamiféle erőpróbára ahol időről időre kipróbálhatom és feszegethetem a saját határaimat. Ezért futottam le azt a bizonyos 21 kilométeres távot és ezért hajszolom magam újabb és újabb személyi csúcsokba: tulajdonképpen minden futással le akarom győzni magam, újra és újra.

Ehhez pedig nem kell feltétlenül társaság.. Ám az sem kimondottan nagy baj, ha van kivel osztozni azokon a bizonyos örömteli pillanatokon no meg a kudarcokon - mert elhihetitek, 495 km alatt bizony kijutott mindkettőből elég..