Attila barátom jóvoltából rekordidő alatt hozzájutottam az új szenzoromhoz, úgyhogy pénteken semmi használható kifogással nem szolgálhattam, hogy elblicceljem a futást. Meg aztán már nagyon mehetnékem is volt. Szerencsés voltam, mivel a mostanihoz képest egészen kellemes időben próbálhattam ki a vadonatúj, csillogó kis kapszulámat. Tulajdonképpen a cipő talpában lapulva ebből nem sok látszik, de mindenki nagyon jól tudhatja már, hogy ami belül van, csak az számít igazán..

Ha-ha!

Pár méterrel odébb már koránt sem volt ilyen jó kedvem, ugyanis az iPod szerint a sebességem konkrétan a nullával volt egyenlő. Hát köszönöm szépen, az elmúlt hetekben elpuhultam egy hangyányit, no de ennyire..?! Pár száz kínos másodperc és ugyanennyi(re) kínos méter után végül kitéptem a helyéről az egész masinériát és szívem szerint földhöz is vágtam volna, ott helyben. Tovább is van, olvasd el »

Ennek a kis bejegyzésnek az elején hadd szögezzem le, Tomi nem normális. :D Szándékomban áll ezt kijelenteni, mivel ezt a postot kényszerítés hatására írom illetve, megvesztegetés áldozata vagyok. :) Kapok túrórudit ha elkészülök vele. Ez hatalmas motivációt jelent az éhenkórász mindenre elszánt futólányoknak, mint én is vagyok. Szóval, miután többkörös tárgyalások után sem tudtunk megegyezni abban, hogy mi jár azért ha lefárasztom az ujjaimat, kaptam egy félig megevett túrórudi képet, nyomatékosítva ezzel is hogy az idő halad, a rudi fogy, én meg nem kapok semmit ha nem írok valamit. :)
Magamról annyit hogy www.pappkrisztina.hu. Tudom, tudom, ha valaki egyáltalán megnézi, egy elhanyagolt oldalt fog látni, mentségemre legyen mondva, pihenő idő van, ilyenkor lusta vagyok...(na ennyit az önreklámból) Tovább is van, olvasd el »

Ha nem dolgozod meg őket alaposan, a futóizmok két hét alatt simán elrozsdásodnak. Mert aki két hétig maszatol futás helyett, ne csodálkozzon rajta, ha végül nem úgy szuperálnak a virgácsai, mint ahogy azt elvárná tőlük! Pontosabban szólva: heti egy, legfeljebb két edzés után nem várhatja el az ember, hogy lábai úgy röptessék a szélben, mint a mérgezett nyílvesszőt. Korábbi csúcsformámhoz képest majd fél percet rontottam kilométerenként - gondolom ebben közben játszik az is, hogy cudar hideg lett odakint, márpedig tapasztalataim szerint a fagy közeli hőmérséklet nem tesz túl jót az ízületeknek és az izommunkának sem. Meg aztán hideg pocsolyákat kerülgetni, végül aztán még is csak beletoccsanni és kilométereket futni lehetetlenül-kellemetlenül cuppogó-szörcsögő lábbeliben szintén nem éppen leányálom. Tovább is van, olvasd el »

===Leírás=== Rövid, legfeljebb 100 méteres szakaszon kivitelezett gyors vágta. Rendszerint fokozatosan gyorsulunk a még kényelmes, ám semmiképp sem megerőltető ütemre, majd a táv végére hagyjuk magunkat "kifutni". A lényeg, hogy a futó egyik szakaszt sem görcsösen, erőltetve hajtja végre, csupán addig megy el, amíg még jól esik. Bemelegítésnél és edzések részegységei közé iktatva egyaránt hasznos lehet, segít "megszellőztetni" a hajszálereket, amely létfontosságú minden futó-tevékenység gyakorlása előtt, és közben egyaránt.

A kedvezőtlen kilátások ellenére egy nagyszerű edzéssel zártam a múltheti, nyirkos vasárnapot. Ugye emlékszik rá mindenki, milyen nehezen szántam rá magam az edzésre? Nem túlzok, legalább egy órán át öltözködtem, cipőt fűztem, melegítettem, nyújtottam és zenét válogattam, míg nagy nehezen ki nem tessékeltem magam az utcára. Érdekes mód, amint nekiveselkedtem a futásnak, a nyomott hangulat - csak úgy mint a köd reggelente - varázsütésre elmúlt és serényen szedtem a lábaimat a már jól bejáratott útvonalamon. Mivel a pályára úgy sem jutok el ilyen ramaty hangulatban, kinéztem magamnak egy csinos kis mellékutcát, tele hétvégi telkekkel (és morcos kutyákkal, szerencsére pórázon) ami úgy nagyjából fél kilométer hosszú. Betonnak nyoma sincs, de személy szerint a kavicsos talajjal tökéletesen ki vagyok egyezve, legalább jobban erősödik a bokám. Ugyanis míg betonon vagy rekortánon alig dolgoznak a fent említett alkatrészeim stabilitásom fenntartása érdekében, addig a kietlen, murvás talajon bizony időnként nem kis erőkifejtés árán sikerül csak talpon maradnom. Hosszú távon mindezek a javamat szolgálják (már amennyiben nem a balesetin kötök ki egy sikertelen manőver után), sokat javult a koordinációs készségem, mióta nem jutok le az elegáns sportpályára. Továbbá azt is észrevettem, hogy mióta komoly figyelmet fordítok a légzésemre és a futás-technikámra, sokat javult az edzéseim minősége. Tovább is van, olvasd el »

Két napig húztam-halasztottam ezt a futás témát, aztán nem engedélyeztem több kibúvót magamnak. Azt nem mondanám, hogy teljesen felépültem a betegségből, de alapjában véve már jól vagyok. Nátha, meg időnként fel-fel törő köhögés előfordul még, de azzal nyugtattam magam, ha dolgozni járok, a futás sem árthat meg. Nosza alaposan felöltöztem, beaplikáltam az Armbandbe az iPodot, az Armbandet a pulcsi alá, majd rövid bemelegítés után nekifeszültem a természet elemi erőinek. A legnagyobb nyári kánikulában azzal nyugtatgattam magam, hogy ha majd jön az ősz és végre enyhül valamelyest az idő, talán véget érnek a szenvedéseim is. Hát, nem egészen így képzeltem! Tűző napsütésben futni nem kimondottan leányálom, meg aztán nem is tesz túl jót a szervezetnek. Most viszont ízelítőt kaphattam belőle, mennyire tesz jót a szervezetnek és a finom lelkemnek 7-8 fokban repeszteni a kertek alatt. Így jobban belegondolva, inkább a hőségre szavaznék - ám nagyon úgy fest, engem senki sem kérdezett meg az időjárással kapcsolatban. Ahogy ott álltam földbegyökerezett lábbal, mint egy rakás szerencsétlenség, a csípős hidegben bámultam az előttem elterülő kies tájat - a bal fülemben már ott zakatolt az I Choose Noise, de az agyam még mindig csak azt a két szót ismételte vég nélkül: menj haza! De ha jól emlékszem, azzal még nem lehet meccset nyerni nem igaz?! :) Tovább is van, olvasd el »

Winklert is elkapta a nyavalya - és engem sem kímélt (no nem Winkler, hanem a kórság), úgyhogy jobbnak láttam egy hét szünetet tartani a futásban. Az igazat megvallva jól is jött egy kis pihenő, ugyanis a múlt héten jócskán el lettem látva feladatokkal, mert hogy gyakorlatilag minden napra jutott egy csaj-fotózás. Aki még sosem vett részt hasonló szeánszon, most egész biztosan morog magában: mit sír ez a hülye gyerek, egész nap jó nőket fényképezhet, hát kellhet ennél több? Ami azt illeti, valóban nagy élmény egy-egy ilyen fotózás, ám mindemellett rengeteget ki is vesz az emberből - majdnem mint egy félmaraton. Csak itt nem a lábadat kell szedni - egyszer majdnem erre is volt példa, de ezt most hagyjuk - nem elég csak a helyes légzésre figyelni és nem elég egyszerűen áthaladni a célegyenesen és hazamenni. Amint minden (és mindenki) a helyére kerül, egy másodpercre sem lankadhat a figyelmed - minden részletre figyelni kell, kezdve a belógó hajszálakon át az árnyékokig; de a ruha gyűrődéseire ugyanúgy figyelned kell, mint a mindig tökéletes kép-kompozícióra. Mert nincs is rosszabb, mint amikor a nap fotóját azért kell törölnöd, mert belóg egy-két rakoncátlan hajszál, elmaszatolódik a smink, vagy netalán addig helyezkedtél, míg le nem vágtad a modelled egy létfontosságú szervét. S akkor még nem esett szó a folyamatos párbeszédről, a vég nélküli instrukciókról és arról a legalább 8 szempárról, ami folyamatosan rád mered, hogy most akkor mi is legyen és hogy legyen.. Tovább is van, olvasd el »

Félmaraton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

A félmaraton egy 21097,5 méteres futóverseny, vagyis a 42,195 kilométeres klasszikus maratoni táv fele.
A félmaratoni táv népszerűsége a kilencvenes években kezdett felfelé ívelni, elsősorban azért, mert a 21 kilométer már igazi kihívást jelent mind az amatőr, mind a profi futók számára, ám lényegesen kevésbé terheli a szervezetet, mint a maraton. Az utcai félmaratoni versenyek szintideje általában két és fél óra, ami a felkészült amatőrök számára is lehetővé teszi a teljesítést.
A legnagyobb magyarországi félmaratoni verseny a Nike Budapest Félmaraton, amely évről évre közel 7000 futót vonz.

Némi nemű elmaradásom van, ami a futóblogomat illeti - ennek oka pedig az elmúlt napok hihetetlen pörgésében keresendő. Mivel jó előre tudtam, hogy pénteken kemény napom lesz, szombaton pedig egész nap dolgozni fogok, megpróbáltam az egy szem csütörtökömbe sűríteni a hétvége edzéseit. Ez nagyjából sikerült is. Erről olvashattok az alábbiakban. Meg valami egészen másról.

Szerdán húzós napom volt, ám megbeszéltük Annával (ha már egyszer ennyire szép neve van, állandóan mégsem Nusikázhatom le..), hogy másnap 9-kor futunk egy jó nagyot a pályán. Ez nekem nagyjából 7.00-ás kelést jelentett, amihez finoman szólva sem sok kedvem volt, ám ezt a lehetőséget senki sem hagyta volna ki - úgyhogy én sem tettem. Így aztán 9 óra után pár perccel teljes menetfelszerelésben, álmosan de lelkesen melegítettünk a pálya mellett. Anna nagyjából 3 kilométert tervezett be Magának - egyébként a bandából csak én gondolkozom egyedül kilométerekben körök helyett, ezért aztán csak az én számból hangzik el a "kilométerben vagy körben számolva?" kérdés, az őrületbe kergetve mindenkit - én pedig a szokásos 10 kilométeremet céloztam meg így, kora reggel.

Anna első három kilométere nagyjából megtette bemelegítésnek, aztán miután szomorúan búcsút intettem a lánynak, rákapcsoltam kicsit. Ilyenkor kora reggel annak is örülni szoktam, ha egyáltalán lefutom a tervezett távot, ám mióta szigorodtak az elvárások a sebességemet illetően - ez ezúttal nem volt elegendő számomra: mindenáron meg szerettem volna dönteni a legutolsó PB-met. Így utólag: én nem is tudom, hogy gondoltam, de - ahogy a klasszikus is mondja - pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Valahogy az az érzésem támadt, hogy minél jobban toltam neki, annál lassabban haladtam, leszámítva egy-egy jól sikerült sprintet (vagy inkább "repülőt", mint ahogy megtudtam), de érdemben ez sem befolyásolta a végeredményt: átlagosan még mindig 5:26 kellett egy kilométer ledarálásához. Régebben ezért az időért ölni tudtam volna, ám - és most felejtsük el egy kicsit a Human Race-t - ahogy egyre többet futok és egyre több időt ölök bele a kilométerek hajkurászásába, mind többet és többet akarok. Különös, de amellett hogy jobb közérzetet biztosít, talán ez az örökös elégedetlenség visz le a pályára nap mint nap. Tovább is van, olvasd el »

Nakéremszépen.. Ez a mai alkalom több szempontból is különlegesnek számít a hétköznapi futkorászások sorában! Ahhoz képest, hogy ma arról volt szó, hogy nem jutok le a pályára, mert hogy a moziban dolgozom - ilyenkor kis túlzással akkor kezdődik a munkaidőm, amikor más, normális embernek véget ér, és akkor ér véget, amikor más először fordul a bal oldaláról a jobbra az ágyában. Aztán úgy alakult, hogy cseréltem a kolléganőmmel, így nem láttam akadályát hogy lemenjek a pályára és futhassak pár kört a Rekortan-on többed magammal.

Természetesen azonnal leadtam a drótot mindenkinek, aki él és mozog - és meglepően sokan jelezték részvételi szándékukat felém! Így némi egyeztetés és csekély szervező-munka árán (az is jórészt twitteren zajlott..) 17.00-ra össze is trombitáltam a népet. A sort Zsófi nyitotta meg, akivel 16.45-ös találkozót beszéltünk meg a háza előtt. Útközben cikiztem picit a frizurájával - egyébként szerintem nagyon jó így a haja, de állandóan panaszkodik hogy már újítana, én meg nem hagyom ki a magas labdát, még szép hogy nem hagyom ki! - és megbeszéltünk pár fontos részletet a pénteki fotózással kapcsolatban. Tudniillik pénteken pont kerül egy hosszú előkészületekkel és tervezgetéssel teli fotózásos ügy végére és én fogom fényképezni a szóban forgó hölgyet - egyedül, csak én! Nagyon jó lesz. Tovább is van, olvasd el »